11.04: Hidegfront és csapadék érkezik szerdán

Szerdán hajnalban észak-nyugat felől hidegfront érkezik: beborul az ég, gyenge eső alakul többfelé és felerősödik az észak-nyugati szél.

A Dunántúlon szinte egész nap szeles marad az idő, a hőmérsékleti maximumok pedig 12,16 fok közé tehetőek.
A Dunától keletre ködösen, párásan indul a reggel, ami az északi tájakon tartósan is megmaradhat és ezt követően is alacsony rétegfelhőzet borítja majd az eget. A hajnali hőmérsékletek 5 és 12 fok közé hűlnek vissza.

eso
Szerdán este hidegfront és nagyobb eső ígérkezik – 11.04
forrás: ZAMG

Délelőtt szórványosan, délután – az ország középső részén észak felől – egyre nagyobb területen fordul csapadékosra az időjárás, estére (a térképen jelölt sötétkék részen) nagyobb eső is ígérkezik, ami helyenként 10-15 mm is lehet. Az éjszakai időszakra észak-keleten is megerősödik az északias szél.

Csütörtökön folytatódik a szeles, csapadékos, hűvös idő: az élénk északi szelet a Kisalföldön, az Alpokalján és az Északi-középhegység térségében erős lökések kísérik és a nyugati megyék kivételével kisebb eső, zápor szinte mindenhol előfordul. Hajnalban 6 és 10, délután pedig a hidegfront hatására mindössze 10 és 13 fokos maximumokra van kilátás, ami a keddi naphoz képest mintegy 10 fokos visszaesést jelent.
A déli óráktól észak-nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a csapadék pedig dél-kelet felé húzódik tovább és estére teljesen elhagyja az országot.

Péntekre mérséklődik a szél, kitisztul az ég, ami miatt visszaesnek a hajnali hőfokok. A fagyzugokban akár fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet, a legtöbb helyen azonban +2, +5 fok mérhető.

hidegfront
Hőmérsékleti minimumok péntek reggel – 11.06
forrás: OMSZ


Nap közben kevés felhő lesz az égen és sok napsütés ígérkezik, a levegő hőmérséklete azonban így is csak 7 és 12 fok közé melegszik fel.