03.30-31: A március enyhe, tavaszias idővel zárul és némi csapadékkal

Március végén a felhős égbolt ellenére enyhe marad az idő, de helyenként csapadékra kell készülni.

Március 30-án, kedden, fátyolfelhősen indul a nap, az északi tájakon itt-ott záporokkal, gyenge esővel. A csapadékot egy melegfront felhőzete okozza.

Screenshot 20210329 073054
Kedden hajnalban többfelé várható csapadék

Megszűnnek az éjszakai fagyok, a minimumértékek +2, +10 fok között maradnak.
A változó felhőzet mellett napközben több-kevesebb napsütésre számíthatunk, legfőképpen nyugaton, másutt viszont további záporok alakulnak.
Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt: a nyugati határszéleken a nappali csúcshőmérsékletek a 20 fokot is átléphetik helyenként, míg keleten 9-14 fok közelében mozognak a hőértékek.
Az északias szél a dunántúli régióban felélénkül, míg másutt mérsékelt marad a légáramlás.

Március 31-e hajnalán a gomolyfelhők lesznek túlsúlyban, északon egy-egy zápor is kialakulhat. Szórványosan ködfoltok képződnek, a minimumok pedig +5 és +10 fok között váltakoznak.
Délelőtt az észak-nyugati tájakon elvékonyodik a felhőzet, kisüt a nap, majd egyre többfelé várható több-kevesebb napsütés. A legmelegebb órákra 15, 22 fok közé melegszik a levegő hőmérséklete, nyugaton mérhetőek a magasabb értékek, de már a keleti tájakon is tapasztalható a felmelegedés.

Enyhe idővel zárul a március
Szerdai időkép – OMSZ

Változó lesz a szélirány, de mérsékelt légáramlás várható.
Az esti időszakra leginkább fátyolfelhős égboltra tekinthetünk fel és éjjel is +10 fok közeli hőmérsékletekre van kilátás.

Borítókép: Novák Titanilla