Marad a 20 fok közeli, változékony idő

autumn 979789 960 720

Október beköszöntével még marad a 20 fok közeli, enyhe időjárás, de a változó felhőzetből számítani lehet szórványos záporokra, egy-egy zivatarra.

Hétvégén belépünk ugyan az októberi hónapba, de a hőmérsékleti értékek még enyhék maradnak, szombaton dél-kelet felé haladva még 25 fokig emelkednek a hőmérők higanyszálai. Ezt követően, az észak-nyugatira forduló légáramlással, leginkább 15,20 fokos csúcsokkal számolhatunk a jövő hét folyamán, a hajnali értékek pedig a hétvégén mérhető 6,12 fokos minimumokról 3,10 fok köré csökkennek.

Részletek:
Szombaton kezdetben az északi megyék számíthatnak csapadékra, másutt kisüt a nap, majd gomolyosodik az égbolt. A déli óráktól az észak-nyugatira forduló szél megélénkül, olykor erős lökésekkel párosul. A nyugatról érkező hidegfronttal ismét többfelé fog esni, a keleti tájakon záporok, zivatarok alakulnak ki. A keleti, dél-keleti határvidékeken akár heves zivatarok esélye is fennáll! Az erősebb cellákat viharos szélroham, jég kísérheti és helyenként jelentősebb mennyiségű csapadék hullhat.

overview 20220930 12 027
Hiába október, az enyhe idő hatására zivatarok is várhatóak – wxcharts

Vasárnap hajnalban gyengén felhős lesz az égbolt, a csapadék kelet felé elvonul. Vastagabb felhőzet nyugaton és az északi határvidékeken mutatkozik napközben, arra szórványos záporok előfordulnak, észak-keleten egy-egy zivatar sem kizárt, de országos viszonylatban sokat fog sütni a nap. Élénk észak-nyugati szél lesz a jellemző, a keleti oldalon erős lökésekkel.

Opera Pillanatfelvetel 2022 10 01 000559 www.met .hu
Vasárnapi időkép – OMSZ

Hétfőn reggel vastagabb felhőzet és szűnő csapadék dél-nyugaton valószínű, másutt gyengén felhős égbolt várható sok napsütéssel,. Szórványos záporokra, észak-keleten lokális zivatarokra e napon is lehet számítani és az észak-nyugati szelet továbbra is élénk, a szélcsatornában erősebb lökések kísérik majd.