01.17: Viharos széllel indul a hétfő

Az elkövetkező hét folyamán több alkalommal tapasztalhatunk szeles, viharos időjárást, melyek mindegyikéhez egy-egy ciklon köthető.

A szélerősödés már vasárnap este megkezdődik, előbb csak a Kisalföldön, majd a Dunántúl északi területein többfelé. Az érkező észak-nyugati széllel egy hidegfront vastagabb felhőzete éri el az országot, de a hőmérsékletek terén nem okoz jelentős változást. Az északi tájakon a korai órákban szórványos hózáporok jelennek meg, a minimumok +1, -8 fok között alakulnak.
Napközben a változó vastagságú felhőzeten több helyen átszűrődik a napfény, a maximumok +5 és +9 fok között váltakoznak.
Az észak-nyugati szél előbb csak az északi tájakon erősödik meg, majd az egész országban.

Délután a Dunántúl északi felén, valamint a Duna-Tisza közén viharossá fokozódó lökések alakulnak, melyek erőssége meghaladhatja a 80-90 km/órás sebességet is!

viharos széllel indul a hétfő
01.17, hétfő: viharossá fokozódó széllökések – Windy

Az érkező frontfelhőzettel egy csapadéksáv halad át a nap második felében. Kezdetben az észak-keleti tájakon, majd dél-nyugat felé húzódva több tájegységen számíthatunk szórványos esőre, havas esőre. Mögötte felszakadozik a felhőzet és éjszakára mérséklődik a szél.

overview 20220115 00 066
01.17, hétfő: egy csapadéksáv vonul át

Kedden délelőtt nyugaton is megszűnik a csapadék, majd több órás napsütés követi a frontot. Felhősebb tájak észak-keleten és nyugaton maradnak.
A délelőtti órákban a szél ereje nagy területen eléri ismét a 40-60 km/órás sebességet, de az észak-nyugati megyékben ennél erősebb lökésekre is számítani kell.

Szerdán felhős-napos idő mutatkozik +1, +7 fokos csúcsértékekkel, élénk dél-nyugatira forduló de széllel.
Ezt csütörtökön egy markánsabb hidegfront követi, a hétfői naphoz hasonló viharos lökésekkel, hózáporokkal, több fokos lehűléssel.