Csapadékmentes hét következik, de a köd visszatér

cobweb 1025021 1280

Viszonylag száraz, csapadékmentes napok elé nézünk, de a köd mindennapos vendégünk marad a novemberi hónap utolsó hetében is.

Hétfőn hajnalban kiterjedt ködmezőkre, zúzmarás körzetekre számíthatunk 0 és -4 fok közötti minimumok mellett és ónos szitálás is előfordul az ország nyugati felén. Délelőtt egy melegfronti szakasszal mérsékelt déli légáramlás várható, amit estére felélénkülő északi szél vált s egy gyenge hidegfront halad át. Ennek előterében már reggel megnövekszik a felhőzet és helyenként gyenge eső (jelentéktelen csapadékmennyiséggel) kialakulhat a nap folyamán. Délután 5 és 10 fok körüli maximumokra van kilátás.

Kedden kellemes, napos időben lehet részünk, ugyanis hajnalra elvonul a felhők zöme. Többfelé indul viszont ködösen, zúzmarásan a reggel. Az északi, észak-keleti tájakon rétegfelhős részek maradhatnak, de másutt számíthatunk pár órás napsütésre. A hajnalban mérhető hőmérsékletek -4 és +1 fok közé tehetőek, a délutáni értékek pedig 5,11 fok között mozognak majd.

Szerdán még sok helyen előtűnik a nap, de egyre inkább a kiterjedt ködmezők és megvastagodó rétegfelhőzet veszi át az uralmat és teszik egyhangúvá a hét második felének időjárását. A változó irányú, gyenge légmozgás miatt a köd tartóssá válik, néhol egész napra is megmaradhat, már a szerdai napon! (A hajnali órákban csütörtökön és pénteken is számolni lehet ködszitálással, ónos szitálással.)

A levegő hőmérséklete is állandósulni látszik: hajnalban fagypont környékén alakul, általában egy-két fokkal mérhetünk alacsonyabb vagy magasabb értékeket, délután pedig mindössze 2 és 7 fokig emelkednek a maximumok.